"Hova, hova?"

A szobában ülünk az ágyon. Kétségbeesetten kutatok ürügyet a sírásra, de még ha maga az igazság is bénán hangzik, akkor el lehet képzelni az ötleteimet...( Megszúrt a fű, hülyeség! Dean majdnem levágta a fél kezemet és akkor sem sírtam.) Aaron aggódva néz rám:
- Amy, mi a baj nekem elmondhatod... - Nem szeretném ezzel fárasztani. Lucy kivételesen  pont jókor ront be.:
- Ar, még itt vagy!? Húzás a büfébe a minyonomért! Ha már arra jársz, azt is nézd meg légyszíves hogy a konyhában vagyok-e! - A vesztes fél pofákat vág, de elindul. A tény az tény, Luc-szel nem lehet fogadni. Amikor Aaron végre elhagyja a szobát hozzám fordul:
- Ne emészd magad, tök felesleges! Ha majd választanod kell akkor gondolj annyira, hogy az egyik oldal hidegvérrel kinyírta anyukádat! - Pislogás nélkül meredek Lucy-ra. A szavai lassan értelmet nyernek. Úgy tűnik ma sírós napom van. Itt ülök a szobában, s a barátnőm karjaiban sírok. Á, kicsit sem megalázó... A könnyeim kezdenek elfogyni, de helyükre kilátástalan sötétség telepszik, ami ha ez egyáltalán lehetséges, még rosszabb. Sötét, fájdalom, gyász, Anya. A négy szó egymást kergeti a fejemben. Anya nem autóbalesetben halt meg, mint azt nekem mindenki szentül állította. Anyát megölték, elvették tőlem, az egyetlen embert akihez mindig feltétel ragaszkodtam, akit mindig szerettem. Aki mosolyogva hallgatta tíz éves lánya iskolás mindennapjait, még a halála előtti estén is... Valahogyan erőt veszek magamon:
- Luc, mi történt? - Érzem, hogy megremeg.
- Amy, te ezt nem szeretnéd tudni! - Hangja határozott. Próbálja megállni, de érzem az egész testén átfutó borzongást. Ha ez az esemény őt is így megrázza akkor tényleg nem szeretném tudni mi történt akkor éjszaka. Kopogás hallatszik a szobaajtón. Felugrok, és a pulcsimmal próbálom eltüntetni a könnyeket az arcomról. Lucy arckifejezésén látszik, hogy az eredmény enyhén szólva borzalmas. Ez az én formám. Az illető egyre türelmetlenebb, már gyakorlatilag veri az ajtót. A gyomrom görcsbe rándul. Ez nem Aaron. Neki eszébe sem jutna kopogtatni. Hirtelen nagyon erős balsejtelem fog el. Már megint a megérzéseim. Odaugrok az ajtóhoz, s kulcsra zárom. Suttogva fordulok szobatársnőm felé.:
- Valahogy lépjünk le innen, de nagyon gyorsan! - Hallom, hogy az illető feltápászkodik az ágyról, én már kitártam az ablakot. Egy mély férfihang szólal meg  a hátam mögött:
- Hova, hova szépségem? - Pillanatok alatt kiver a víz. Megperdülök. A hang egy testes férfiúhoz tartozik. Megáll bennem az ütő: Lucy teste élettelenül csüng a dagadék kezében.