Marseillaise

Ha ez igaz, akkor árva vagyok. A történtek után, remélem gyászt színlelnem nem kell. Jelen esetben  sokkal jobban aggódom Aaronért, mint hogy apámon gondolkozzak.
- A szobába pont akkor jött be egy barátom... Ő hogy van? Vele mi történt? - A nővérke kérdőn néz rám:
- Hogy mondod kedvesem? - Kezd elegem lenni:
- Aaron! Aaron McArthur! Aki szintén a szobámban volt! Egy fiú! - Az utolsó mondatot csupán kétségbeesésemben teszem hozzá, ugyanis szerintem arra már az ápolónő is rájött. Aggódva néz rám:
- Ha szépen visszafekszel a párnára és megígéred, hogy nem kiabálsz, akkor megnézem neked, hogy van-e ilyen nevű személy a nyilvántartásunkban. - Csak most veszem észre, hogy felültem, kócos hajam az izzadságtól a fejemhez tapad, a nem valami kényelmes fehér kórházi hálóinget is teljesen átizzadtam. Sóhajtva visszadőlök a hófehér párnára, aminek tisztítószaga irritálja az orromat. Hogy mennyire utálom a kórházakat! Most egy másik intézetben feküdhetek, ugyanis itt a jóval nagyobb tisztaság és rend uralkodik. Ez a másik szörnyű dolog, meg sem próbálják otthonossá varázsolni őket. A betegápoló még egyszer megbizonyosodik róla, hogy nyugton maradok, bár ha jobban ismerne egyáltalán nem nyugtatná meg ha szavamat adom az egy helyben maradásról... Itt semmit sem lehet csinálni. Esetleg ugrálhatnék az ágyon, vagy körbetáncolhatnám a szobát, de abból az következne, hogy nem múltam öt éves. A szobámat tejüveg választja el folyosótól, csak sötét emberi körvonalakat látok az itt dolgozókból. Az egyik siet, a másik pont leejt valamit, s még én is hallom ahogyan méltatlankodik. Mivel a nővérkének úgy tűnik nem igazán akaródzik visszaérnie, azzal kezdek szórakozni, hogy elképzelem a fel-le futkározó alakokról, hogy milyen emberek lehetnek. Tűsarkak kopogását hallom, s tudom, hogy hülye dolog de azonnal Hisztérika jut az eszembe. Mit keresne a nyelvtan tanárom egy kórházban? Nevetséges. Sajnos sosem akaródzik neki megbetegedni. Kezdek nagyon unatkozni. Elképzelem a nővér arcát ha meglátna a lámpa körül repkedni miközben a Marseillaise-t éneklem. Kifejezetten vicces. Amikor észbe kapok már a "Győzelem vár!"- nál tartok. A második versszakot mindig elfelejtem, ezért egy vidám bukfenccel befejezem a dalolást. Pont a végpózomnál lép be valaki a szobába, én pedig kifejezetten sajnálom már az iménti bukfencet, ugyanis nem látom az illető arcát. Óvatosan megfordulok a lebegőben, bukfencezni egyszerűbb lenne, de ennyire nem akarom kiakasztani a szerencsétlent. Aaron-nal nézek farkasszemet. A tény, hogy engem néz nagy zöldes szemeivel annyira lesokkol, hogy elfelejtek csapkodni a szárnyammal, s keményen térdre esek.:
- Auu! Miért kellett rám hoznod a frászt? - Óvatosan tápászkodok fel, a térdeimet dörzsölve. Elég kemény becsapódás volt...
- Kérdezi ezt tőlem egy lányt, aki most fejezte be a franci himnusz éneklését a csillár körül repkedve? Én is örülök, hogy látlak! - A térdem még sajog, de rávigyorgok. Megnyugtató, hogy legalább egy ember pozitívan reagál a hülyeségeimre. :
- A nővérke téged keres az adatbázisban... - Nevet.:
- Nekem nincsen havi bérletem a klinikára...
- Nagyon vicces! Szerinted én direkt csinálom!? - Mindkét kezét védekezőleg az arca elé emeli.
- Jó-jó, nyugi csak vicc volt! - Szememet forgatom:
- ROSSZ, vicc volt! - Vigyorogva mustrálgat:
- Ma nem igazán vagy formában... Még igazán komoly beszólást sem kaptam..
- Nyugi van tartalékon! Megtudhatnám, hogy pontosan mi történt? Utolsó emlékem egy  szürke plafondarab...

Fejlemények

Ezt a dagadékot én tizenhat évig az apámnak mondtam. Utáltam mindig is, mindenki állította, hogy hasonlítok Anyura, apát nem ismerték fel bennem. Eddig nem is gondolkoztam rajta, hogy egyáltalán rokonok vagyunk-e? Most viszont kénytelen vagyok. Elfog a düh:
- Mit csináltál vele? - Disznószerű arcán gúnyos vigyor jelenik meg:
- Semmi olyasmit amihez közöd lenne... - Ökölbe szorul a kezem. Az esélyeimet latolgatom, nem túl jók. Egyetlen előnyöm a szárnyam, de elképzelhető, hogy tud róla.
- Azonnal engedd el! - A hangom megremeg. Az ajtó elől hirtelen dulakodás hangja hallatszik, majd egy kiáltás. Pár pillanatig csönd uralkodik a szobában, majd valaki eszeveszetten elkezdi verni az ajtót:
- Amy, mi a fene folyik itt? - Aaron az. Most ért vissza. Féltem őt, ahogy a "apám" a legjobb barátnőm élettelen testét tartja a kezében, s vigyorog, elég sok egyebet is el tudok róla képzelni. Direkt lassan, és negédesen szólal meg:
- Mit ne mondjak Amelie, drágám elég rossz társaságba keveredtél... - Ha a tekintetettemmel ölni tudnék, már nem élne. Legszívesebben kiordítanék Ar-nak, hogy húzza el a csíkot amilyen gyorsan csak tudja, de felesleges volna. Kint lövések dördülnek el. Reccsen a kemény tölgyfaajtó. Pillanatok múlva Aaron áll a szobában, egyik kezéből spriccelve folyik a vér. Akaratlanul is felkiáltok, s a szám elé kapom a kezem.  Súlyos seb, a kezét szinte teljesen átfúrta a golyó. Még meg tudnám menteni egy szorítókötéssel, de ebben a pillanatban omlani kezd a vakolat a fejem fölött, aztán minden elsötétül.

Amikor felébredek valaki, egy puha törölközővel törölgeti az arcomat. Óvatosan fókuszálok, s lassan kirajzolódik előttem egy kedvesnek tűnő nővér arca. Szép lassan képes vagyok a gondolkozásra is.:
- Mi történt? - Sajnálkozva néz rám:
- Nem emlékszel? Apukád látogatóban volt nálad, s a kis barátnődnél, aztán földrengés következtében rátok omlott az épület...- Ijedten közbevágok:
- Mi történt Lucy-val? - A nővérke értetlenül néz rám.
- Mármint a kis barátnőddel? - Gratulálok a logikájához. Na tessék alig tértem magamhoz, s máris szidok mindent, ha még magamban is.:
- Igen, igen vele! - Szomorúan néz rám, nekem pedig elszorul a torkom. A gombóc egyre nő a beállt, feszült csendben, s szép lassan a látásom is homályosulni kezd. Na tessék! Most egy idegen ápolónőnek fogok sírni, amikor még semmit sem mondott!? Nem és nem és nem és nem! :
- Kedvesem ő az intenzív osztályon, van, de apukád a sajnálatos baleset következtében életét vesztette..

"Hova, hova?"

A szobában ülünk az ágyon. Kétségbeesetten kutatok ürügyet a sírásra, de még ha maga az igazság is bénán hangzik, akkor el lehet képzelni az ötleteimet...( Megszúrt a fű, hülyeség! Dean majdnem levágta a fél kezemet és akkor sem sírtam.) Aaron aggódva néz rám:
- Amy, mi a baj nekem elmondhatod... - Nem szeretném ezzel fárasztani. Lucy kivételesen  pont jókor ront be.:
- Ar, még itt vagy!? Húzás a büfébe a minyonomért! Ha már arra jársz, azt is nézd meg légyszíves hogy a konyhában vagyok-e! - A vesztes fél pofákat vág, de elindul. A tény az tény, Luc-szel nem lehet fogadni. Amikor Aaron végre elhagyja a szobát hozzám fordul:
- Ne emészd magad, tök felesleges! Ha majd választanod kell akkor gondolj annyira, hogy az egyik oldal hidegvérrel kinyírta anyukádat! - Pislogás nélkül meredek Lucy-ra. A szavai lassan értelmet nyernek. Úgy tűnik ma sírós napom van. Itt ülök a szobában, s a barátnőm karjaiban sírok. Á, kicsit sem megalázó... A könnyeim kezdenek elfogyni, de helyükre kilátástalan sötétség telepszik, ami ha ez egyáltalán lehetséges, még rosszabb. Sötét, fájdalom, gyász, Anya. A négy szó egymást kergeti a fejemben. Anya nem autóbalesetben halt meg, mint azt nekem mindenki szentül állította. Anyát megölték, elvették tőlem, az egyetlen embert akihez mindig feltétel ragaszkodtam, akit mindig szerettem. Aki mosolyogva hallgatta tíz éves lánya iskolás mindennapjait, még a halála előtti estén is... Valahogyan erőt veszek magamon:
- Luc, mi történt? - Érzem, hogy megremeg.
- Amy, te ezt nem szeretnéd tudni! - Hangja határozott. Próbálja megállni, de érzem az egész testén átfutó borzongást. Ha ez az esemény őt is így megrázza akkor tényleg nem szeretném tudni mi történt akkor éjszaka. Kopogás hallatszik a szobaajtón. Felugrok, és a pulcsimmal próbálom eltüntetni a könnyeket az arcomról. Lucy arckifejezésén látszik, hogy az eredmény enyhén szólva borzalmas. Ez az én formám. Az illető egyre türelmetlenebb, már gyakorlatilag veri az ajtót. A gyomrom görcsbe rándul. Ez nem Aaron. Neki eszébe sem jutna kopogtatni. Hirtelen nagyon erős balsejtelem fog el. Már megint a megérzéseim. Odaugrok az ajtóhoz, s kulcsra zárom. Suttogva fordulok szobatársnőm felé.:
- Valahogy lépjünk le innen, de nagyon gyorsan! - Hallom, hogy az illető feltápászkodik az ágyról, én már kitártam az ablakot. Egy mély férfihang szólal meg  a hátam mögött:
- Hova, hova szépségem? - Pillanatok alatt kiver a víz. Megperdülök. A hang egy testes férfiúhoz tartozik. Megáll bennem az ütő: Lucy teste élettelenül csüng a dagadék kezében.

A Kiválasztott

A fejem zúg. Mindent döntést az én nyakamba varrni ? Én döntsek a jó és rossz sorsáról? A Varázsvilágról? Egy gondolat férkőzik a fejembe. Mitől lesz valaki jó vagy rossz? A tulajdonságaitól? A "jóknak" is ugyanúgy vannak rossz tulajdonságaik. Aaronnak igaza van. Minden emberben megvan a hajlam a jóra és rosszra egyaránt. Ki milyen jogon sorolja őket bárhová? Valami biztos: én nem fogok emberek életéről és sorsáról dönteni. Ők is élnek, éreznek, szeretnek, gyűlölnek, akárcsak én. Mégis, hogy helyezhetném magamat föléjük és, mégis hogy dönthetnék sorsukról? - Gondolataimat, melyek gyorsan kergetik egymást, miközben én mélyebbre süllyedek a pánikba, Ar szakítja félbe:
- Bocsi Amy! Nem akartam ezt az egészet rád zúdítani, de kénytelen voltam.
- Miért? - Hangom erőtlen.
- Azért, mert idehoztál. Csak a rég keresett Kiválasztott képes erre. - Az arcomat a kezeimbe temetem. Sós könnyek égetik a szemeimet, s lassan végigfolynak a kezeimen is. Sírok, csak most tudatosul bennem, hogy elbőgtem magamat. Utoljára Anya temetése utáni éjszakán sírtam. Most meg egyszerűen csak kibukik belőlem. Az idegrendszerem úgy tűnik lassan, de biztosan tropára megy. Aaron megdöbbent hangja térít magához:
- Valami rózsaszín közeledik felénk! - Még nem hevertem ki a sírás okozta sokkot sem, még szép hogy most kell felbukkannia  Malackának... A rózsaszín izé már messziről kiabál felénk :
- Hé, te! Most mán' van nálad Aaron? Mer' télleg kezdök ideges lönni... - Ehhez most nincsen kedvem. Nagyon nincs. Ar-ra  nézek:
- Ő itt Malacka, mi pedig tiplizzünk innét, de gyorsan! - Döbbenten néz rám.:
- Te sírtál?
- Nem érdekes!
- De igenis érdekes!
- Ar légyszíves menjünk el innét! Ha ragaszkodsz a hülyeségemhez akkor majd a szobámban megtárgyalhatjuk, jó? - Nem hisz nekem. Kompromisszumot ajánl, amihez nincsen sok kedvem:
- Figyelj Amy! Jó, hagyjuk itt a százholdas pagonyt, de menjünk valami kényelmes helyre, ahol nem zargat senki...- Erre nem vagyok kíváncsi, ezért inkább félbeszakítom.:
- Az ilyen helyeken általában két perc múlva kitör a első/második/harmadik  világháború vagy becsapódik egy atombomba...
- Elég negatív hangulata van ma valakinek.
- Aaron gyere ide légyszíves, aztán menjünk innen, vagy különben itt hagylak! - Úgy tűnik a fenyegetés végre hat, mivel sóhajtva magához húz. A távolból még hallom egy rózsaszín malac dobhártyaszaggató visítását...

Az Utazók származása

Mivel nincsen valami jó hangulatom, inkább lehuppanok a földre. Aaron zavartan áll egyik lábáról a másikra. Elég idegesítő.:
- Tudod mit? Inkább ülj le te is! - Végignyúlik mellettem a füvön. A felhő nélküli égboltot bámulja. Lassan már én is kezdem unni. :
- Na, jó nyögd már ki végre! - Szemét továbbra is az égre de halkan mesélni kezd.:
- Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy király. A XVI. században járunk. Ez a király volt az Utazók ősapja. Egyszer egy boszorkány megátkozta... - Most nincs hangulatom mesét hallgatni.
- Aaron, ez biztosan szép és jó, de azért majd felébresztesz ha történik is  valami? - Grimaszolva néz rám:
- Amy, ez a te történeted, legalább hallgasd végig! - Az eget nézem. Megint sóhajt, majd a kezeimet óvatosan megszorítja. Ránézek, ez elég nagy hiba, ugyanis még mindig elolvadok tőle. Pff...:
- Megígéred hogy végighallgatsz?
- Legyen neked gyereknap!
- Köszönöm!

 Ez az uralkodó boldog házasságban élt, s született neki két lánya és egy fia. Apjuk féltette őket saját magától a képessége miatt, amit még felesége előtt is titokban tartott. Sokszor nem értették a szolgálók, hogy honnan a sok a véres ruha, s ki az a cseléd aki olyan sokat időt tölt a királlyal. Edmund ( Mivel így hívták történetünk hősét) szerette a feleségét, de legalább ugyanennyire vonzódott akaratlanul segítőtársához is. ( Mert hát a cselédlány, kinek nevét eltemette majd 600 év, a király " Szőke Hercegnője" volt.) Rosalinda királynő egyszer rájött, hogy férje a személyzet egyik tagjával találkozgat, s kérdőre vonta. Edmund elmondta az igazságot, s mint ez később kiderült nagy hiba volt. Felesége megátkozta őt, és saját gyermekeiket: " Legyetek átkozottak, kik nem e földre valók vagytok! Átkom megtörik amikor eljön a LÁNY. Haja mint az ében, s különösen erős, de tiszta szívű. Ő lesz a kulcsa mindennek. Ő fogja eldönteni választásával a jó, s rossz közötti harcot. Rajta fog múlni Varázsvilág jövője! Ő lesz a kiválasztott!"  Most már tudjuk, hogy Rosalinda nem közönséges halandó volt. A király gyermekei közül csak a lányok örökölték az Utazás képességét, de a királynő átka, s a király halálhíre nagy port kavart Varázsvilágban.Ugyanis a királyné, amikor rádöbbent a cseléd szerepére, féktelen dühében leszúrta saját férjét. Végtelen csalódottságában, s mivel féltékeny volt még saját gyermekeire is( De őket nem volt szíve bántani), megalapította ezt az Intézetet, ahol összegyűjtötte a Varázsvilág színe javát. Ez az Utazók és az Intézmény (mely hétköznapi nevét mindig az adott kornak megfelelően változtatja) eredetmondája. Mi is úgy tekintettünk rá, mint egy régi, horrorisztikus mesére, s mint magyarázatra, hogy miért olyan vonzóak az Utazók a sötét oldal számára. Aztán jöttél te. - A történet tényleg érdekes, bár van néhány részlet amit nem értek:
- Ar, hogy érted azt hogy Rosalinda nem volt közönséges halandó? - Gondolkozik a válaszon, majd megköszörüli a torkát. Az arcán látom, hogy ez olyan információ, amit nem feltétlenül szabadna elmondani a nekem.:
- Elmélkedő volt, legalábbis ezt mondják. Nagyon ritka képesség, de a sötét oldalt erősíti.
- Igen, pontosan mit is takar ez az "Elmélkedő" ? - Nem akaródzik elmondani, de csak azért is ki fogom szedni belőle.:
- Talán a legegyszerűbben úgy tudnám neked leírni, hogy boszorkány. Az csak a meséhez tartozik, hogy nem ismerte férje képességét, ami pedig a jó oldal legerőssebbikeihez tartozott. - Hirtelen egy elég komoly kérdés merül fel bennem:
- Aaron! Itt a Varázsvilágban nem te döntöd el, hogy jó vagy-e vagy rossz? Ez be van osztva és kész? Nincsen vita, vagy a "másik osztályba szeretnék járni" ? - Szomorúan néz rám, s bólint.:
- Igen, elég jól megfogalmaztad.
- Még egy kérdés: Miért volt olyan fontos a "boszorkány" átka? - A szemembe néz. :
- Minden emberben több a hajlam a rosszra, mint a jóra. Ő az egész jó-rossz háború kimenetelét egyetlen ember nyakába varrta, s az tűnik te vagy.

Citromos minyon

Pislogva nézek körül. Nem a helyen csodálkozom, már jóval többször jártam, mint azt valahi is szerettem volna. Hogyan kerül ide Aaron? Láthatólag ő is le van döbbenve. Az arcán olyan kifejezés ül, mint az ötéves kisgyerekeknek amikor meglátnak számukra valami nagyon vonzó de egyben ijesztő dolgot. Látom, hogy a füvet tapogatja. Hát igen, eddig bírtam röhögés nélkül. :
- Nyugi nem esz meg! - Félve néz rám.
- Amy, hol vagyunk? - Sóhajtok. Mintha ez nem lenne teljesen egyértelmű:
- Üdvözöllek a százholdas pagonyban! Első vendégként ön ingyenes idegenvezetést nyert! Indulhat a láb busz? - Na most kiröhög. Bár ez még mindig jobb, mintha úgy nézne rám, mint egy anygyalra vagy valami ilyesmi fura lényre. Nevet de hirtelen fuldokolni kezd. Odalépek hozzá, s mivel nincs jobb ötletem hátba verem. A módszer hatásos, néhány öklendezés után végre úgy tűnik nem fullad meg.
- Jól vagy? - Nyel egyet.
- Aha... - A szememet forgatom:
- Nem tudsz valami meggyőzően hazudni... Na mi történt? - Zavarban van.
- Ööö.. Néztél már magadra? - Hát persze! Ő még nem látott az Utazó alakomban. Mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hatást váltanék ki az emberekből... :
- Pontosan mi bajod? - Odanyújtom neki a kezem. Hagyja hogy felsegítsem, azután válaszol. :
- Semmi, menjünk! - Most én vigyorgok, mint a tejbe tök:
- Okés, és mégis hova? - Úgy tűnik sikerült elgondolkoztatnom.
- Hát ez egy jó kérdés. Amelie, beszélnünk kell! - Utálom ha teljes nevemen hív, és ezzel ő is tisztában van! :
- AMY! Jó?! Különben miről kéne beszélnünk? - Sóhajt.:
- Rólad. - Pff... Az emberek kedvenc témája vagyok! Ráadásul annyi fáradságra nem képesek, hogy legalább a hátam mögött beszéljenek ki! Elhúzom a számat:
- Mi az? Legyünk rajta túl minél gyorsabban! - A szája szélét harapdálja. :
- Jövök Lucy-nek citromos minyonnal... - Aaronon egyszerűen nem lehet kiigazodni:
- Most ez hogy jött ide? - Unottan néz a babakék égre, mintha legalábbis értenem kéne.
- Fogadtunk, és ő nyert.
- Hülye vagy Luc-szel fogadsz...Ja, és mázlid is van, hogy csak egy citromos minyonban fogadtatok.  Ez az komoly dolog amit el akartál nekem mondani? Egy fogadás, s egy süti sorsa a büfében? - A lábával dobol, úgy tűnik felfedezte, hogy az a fűnek nevezett izé fura hangot ad ha erősebb ütés éri. Mint egy ovis, de komolyan! :
- Nem ami téged érint az a fogadás tárgya. - Morogva megkérdezem:
- Esetleg leüljek? - Bizonytalanul néz rám:
- Hát lehet, hogy jobban jársz...

"Szép időnk van, nem?"

Forog velem a világ. Szó szerint. Azt hittem, hogy ez csak Lucy piszkálódása. Nem is reméltem, hogy bármit is érez irántam. Mivel, ugye Herceg muszáj foglalkoznia velem, s ezt kiélvezem.  De valamilyen alapja is van a dolognak? Mindjárt elájulok. Igen, talán azzal járok a legjobban. Aaron hangját messziről hallom:
- Amy, megígérem egy ujjal sem érek hozzád, csak gyere le a plafonról! - Csak most tűnik, fel a nagyjából 4 méteres magasság. Hát ez elég ijesztő. Hogy a fenébe jöttem fel ide? Elgondolkoztató.
- Bocsi, észre sem vettem, hogy fölrepültem! - Amilyen gyorsan csak tudok leereszkedek, s kis zökkenéssel padlót fogok. Megkönnyebbülten sóhajt fel:
- Azt akarod, hogy szívbajt kapjak, ugye? - Nevetek:
- Kivételesen nem volt direkt, de szívesen máskor is! - Zavart csönd áll be. Semmi értelmes dolog nem jut eszembe. A filmekben minden olyan könnyű és magától érthetődő. Ha a való életben, ilyen helyzetben valami béna romantikus filmből vett idézettel jönne tuti kiröhögném. Aaron megköszörüli a torkát. Nagyon remélem, hogy nem arra készül amitől félek. Zavartan megszólal:
- Szép időnk van, nem? - Próbálom vissza folytani a nevetést, de az előtör, s én tehetetlenül adom meg magam neki. Miért vagyok ilyen hülye? Miért nem tudok annyit mondani, hogy én is szeretlek? Bár ez picit az ő hibája is. Mi a fenének kell neki az időjárásról beszélni? Mi vagyunk mi, urak? Vagy vérbeli angol lordok? Nem. Látom, hogy a nevetésem rosszul esik neki, ezért letörlöm a könnyeimet és próbálom összeszedni magam. Óvatosan megszólalok, ugyanis félek, hogy a röhögés újra hatalmába kerít:
- Aaron, én is szeretlek! - És tadadadmm kinyögtem! Bár ő nem tűnik olyan boldognak, felvont szemöldökkel néz rám:
- Most ezt higgyem is el? - Ez fájt. Mégis miért hazudnék neki? Próbálom az ő szemszögéből nézni a dolgokat: Megmondta egy lánynak, hogy szereti. A lány felrepült a plafonra. Ezután megpróbált vele kommunikálni, mire ő hisztérikus röhögőgörcsöt kapott. Igen, lehet hogy kivételesen neki van igaza. Ezt még elgondolni is rossz... Most, hogyan engeszteljem ki? Végül a legkézenfekvőbb megoldást választom: Odalépek hozzá, s megcsókolom. Minden más embertársamnak lyukat beszélnék a hasába, ez a tökéletes módszer egyedül Ar-nal nem működik. Bizsergés fut végig a gerincemen. Aaron először el akar tolni magától, de úgy tűnik meggondolta a dolgot. Hirtelen a semmiből egy hang jut az eszembe:
"- Hé, te! Aaron van?" - Amikor feleszmélek a százholdas pagony rosszul kidolgozott gyepén fekszem Ar-ral az oldalamon. A döbbenettől megszólalni sem tudok.

"Aaron van?"

Eszembe jut malacka, hogy miért azt nem tudom. A következő pillanatban a százholdas pagonyban vagyok, ismét. Bagoly egyik karosszékén rogyok össze. A madár még mindig törülközőben van, s mesél a polgárháborús nagyanyjáról. Egyedül Malackának tűnök fel:
- Hé, te! Aaron van? - Válaszolni szeretnék, de a sötétség szép lassan beburkol, meg szeretnék szólalni de nem vagyok rá képes.

A gyengélkedőn térek magamhoz. Komolyan, lassan úgy tűnik ez lesz a második otthonom. Lucy ücsörög mellettem:
- Élsz? - Vágok egy grimaszt.
- Nem! Baszzus, komolyan: Agy, agy agy agy! - Vigyorog.:
- Ezek szerint biztonságban vagyok!
- Ühüm, meg most ismerted el, hogy nincs agyad...
- Én legalább elismerem! - Lucy-nek tényleg mindig sikerül megnevettetnie. Kopognak az ajtón. Aaronra számítok, de Suzanne lép be. Behúzza maga mögött az ajtót , s alaposan körülnéz. A következő pillanatban arra döbbenek rá, hogy szorosan megölel. Meglepetésemben meg sem tudok szólalni. Valamelyest összeszedem magamat, majd néhány torokköszörülés után óvatosan megszólalok:
- Ööö.. Szia, Susy. - Rám mosolyog. Most biztosan hallucinálok. De nincs idő magamhoz térni, ugyanis Ar ront be. :
- Kicsit beszélhetek Amy-vel? - Mivel egyik lány sem mozdul, kiegészíti mondandóját:
- Négyszemközt! - Egymásra néznek majd csigalassúsággal elhagyják a szobát. Bár lehet, hogy csak nekem tűnik olyan lassúnak. Aaron arréb tolja a lábamat, majd kérdés nélkül leül az ágyra:
- Megvagy? Bocsánat, hülye voltam! Nem szedtelek ki időben! Én tényle- Ezt nem szeretném tovább hallgatni. Inkább közbe vágok:
- Semmi baj! Élek, te is élsz, Lucy-val mindent rendben, Suzanne pedig érthetetlen okokból aggódott értem ami miatt kisebb sokkhatás alatt állok. Ne hibáztasd magadat! Jó? Légyszi! - Sóhajt.:
- Amy, én tényleg nagyon sajnálom... - Kétségbeesetten gondolkozom azon, hogy hogyan tudnám elhallgattatni. :
- Ar, légyszíves fejezd be! Vagy különben mérges leszek! - Megfogja a kezemet. Mélyen a szemembe néz. Nagyon szép látószervei vannak. Na elég hülyén fogalmazok. Zöld színű, kívül néhány barna és arany folttal. Halkan szólal meg. A hangsúlyából érzem, hogy amit mondani akar azt nem fogom tudni elviccelni.:
- Amelie Lincoln, szeretlek!

Alice tesói...

Lassan kinyitom a szemem. Irtó fura az egész. Az Utazás még sohasem következett be csak azért, mert azt akartam volna. Egy tó partján állok, emberek közelednek csónakkal. Pillanatok alatt felismerem a helyet. Az Alice Csodaországban-nak az egyik nem nagyon ismert változata. Hát persze, közvetlenül az út előtt erre gondoltam. Kicsinek ha beteg voltam mindig ezen a filmen aludtam el. De most mi a dolgom? Valószínűleg semmi gond errefelé. Eközben a történet előrehaladt. Alice mindjárt elalszik. Én pedig nem látom az álmát, tehát valószínűleg nem is követem vele együtt a fehér nyulat. Na sebaj úgy is kíváncsi vagyok, hogy a többiek addig mit csináltak.:
Alice két nővére ahogy meglátják, hogy húguk békésen szundikál, megpróbálják vízbe fojtani (!) ami nem sikerül. Az események gyorsan követik egymást én pedig ledöbbenve állok.( Szitkozódnak, szidják a jó tündért, aztán Alice halhatatlanságát (?), végül otthagyják és felém indulnak. A torkom megmagyarázhatatlan okból elszorul a torkom. Most látnak meg:
- Hé, te ott! - Elönt a pánik. Képtelen vagyok megszólalni. :
- Szárnyas kis csaj! Hallod!? Esetleg valami gond!!? - Összeszedem magamat.Nyelek egy nagyot, s próbálom saját magamat nyugtatni: " Teljesen részegek. Kissé becsípett emberek az Az Alice Csodaországban-ból. Pánikra semmi ok" Nagy nehezen megszólalok:
- Miért bántjátok? - A hangom magabiztos. Úgy tűnik vannak még csodák! Ezt ők nem feltétlenül gondolják így, mivel fenyegetően felém szeretnének indulni, ami abban mutatkozik meg, hogy nagyjából az én irányomban dülöngélnek. A szárnyaim ösztönösen működésbe lépnek. Vicces most már szinte megszokásból használom őket.. Ó tényleg valahogyan ki kéne magyaráznom a magasugrás versenyt, vagy legalább megtanulni magasugró-pózban repülni.. Miért is agyalok ezen amikor négy részeg alak akar kinyírni? Hirtelen az egyik bizonytalanul felém tart egy kést. Célozni próbál ami nem igazán megy neki, de azért hátborzongató. A következő pillanatban éles szúrást érzek a bordáim között. Sötétség. Durva és erőszakos feketeség.

Utazás önszántamból?

Egy sóhajtással elterülök az ágy matracán, s élvezem, hogy lassan belesüppedek. Aaron felé fordulok:
- Akkor most mi van Suzanne-nel? - A szemét forgatja.
- Muszáj neked mindent mindig tudni? - Pff..
- Igen! Baj? - Újabb sóhaj. Lucy szólal meg:
- Zavarok? Kimenjek esetleg? A világért sem akarok zavarni! Különben maradjunk annyiban, hogy Susy-nak elég erős öhhm, meggyőző ereje van...- Mérgesen közbevágok :
- Jó, értem. Nem akartok vizsgázni menni? Vagy valami! Komolyan, fél órája folyékonyan beszéltek nekem a semmiről! - Ar feláll. Elindul felém, ledobja magát mellém az ágyra:
- Figyelj, ez valószínűleg érthető. Gondolj bele! Ha a semmitől ennyire felizgatod magad mi lenne ha mondanánk is valamit? - Továbbra is pukkadozok:
- Kész csoda! - Megadóan egymásra néznek. Luc elhagyja a szobát, de a válla felett azért visszaszól:
- Aaron, én bírom tovább. Intézd  el a barátnődet, jó? - Hangosan kifújom a levegőt:
- Ennyire rémes vagyok? - Aaron vigyorog.
- Nyugi voltak már rosszabb pillanataid is! - Átöleli a vállamat.
- Ar? Mire akarsz rávenni?
- Téged nehéz kijátszani... - Még szorosabban megölel. Hagyom. Miért ne? Biztonságban érzem magam. Belefúrom a fejemet a vállába.:
- Na jó, megadom magam! Mit szeretnél?
- Próbáltál már magadtól Utazni? - Meglepődök. Nem feltétlenül ilyen kérdésre számítottam.:
- Ööö.. Nem, nem igazán, miért? - A kérdésemet figyelmen kívül hagyja:
- Megpróbálod a kedvemért? - Elmosolyodom, bár úgysem látja:
- Megpróbálom, de nem a kedvedért. - Elkezd csikizni. Azon veszem észre magam, hogy visítva rángatózok:
- Naha,  Fehejehezd behehehe! - Kiröhög.
- Akkor megpróbálod? - A fejemet rázom.
- Nehehehem, mehehert zsahorohoholsz! - Végre abbahagyja, én pedig levegőhöz jutok.
- Oké, rendben de vannak feltételeim!
- Rendben! Mégpedig?
- 1. Nem csikizel!
  2. Ha a százholdas pagonyba, vagy ilyesmi helyre megyek kiszedsz!
  3." A kertet ásom!" Vagy nem így van a mondóka? - Annyira nevet, hogy csak bólintani tud, nagy nehezen azért kinyögi:
- A mondóka így szól: "3 Te vagy az én párom" Te te nyugodtan áshatsz kertet, ha nem felelek meg...
- Idióta! Na most csendet! - Szorosan behunyom a szemem. Próbálok egy helyre koncentrálni, de nem jut eszembe semmi. Hirtelen bevillan egy mese, amin kicsinek mindig elaludtam, s az utazás kezdetét veszi.

"Csipkerózsika szindróma"

Leheveredek a nekem kijelölt ágyra.:
- Na mi van Dean-nel? - Luc a markába köhög, megköszörüli a torkát, tüsszög egyet, kifújja az orrát, s mivel már nincs jobb ötlete az időhúzásra végre válaszol nekem.
- Nem hiszem, hogy mostanában zargatni fog. - Érdeklődve nézek rá.
- Miért? - Lucy zavarban van. Nem is kicsit. Most már jobban érdekel a dolog:
- Mi történt vele? - Szobatársnőm zavartan köszörüli a torkát. Aztán kinyögi:
- Jól van, na kinyírtam, de te miért élvezed, hogy kínozhatsz? - Nevetek rajta.:
- Vicces vagy amikor kínlódsz... Hogy nyiffantottad ki? - Grimaszol egyet:
- Szadista! Nem kívánok részletekbe bocsátkozni! - Tudom, hogy ennél többet most nem tudok kiszedni belőle. Valami fontosat azért még akarok tőle kérdezni:
- Miért vagyok én fontos? Mert a százholdas pagonyban találom magam? Vagy Hasfelmetsző Jack akar kinyírni? Esetleg mert enyhe "Csipkerózsika szindrómában" szenvedek?! - Sóhajt.
- Látom nem érted. - Most vágok pofákat.
- Hát, nem. - Mély levegőt vesz. Ez hosszú lesz.
- Amy, te nem csak mesékbe tudsz utazni! Ha megtanulod kezelni a képességedet, képes leszel Utazni a térben és az időben. Tudod, hogy ez mekkora hatalommal jár? Ezért akarnak még azelőtt megölni, mielőtt megtanulod. De mi  ezt nem fogjuk hagyni! Ugye Aaron? - Ar lép be a szobába.
- Ühüm. Amelie Lincoln közutálat tárgya vagy... Csak hogy tudj róla. - Kérdőn nézek rá:
- Miért is?
- Mert "miattad lett öngyilkos Dean" ... - Akaratlanul is mosolygok.
- Ezt hogyan intéztétek el? - Luc szólal meg:
- Látom nem is tudod, mekkora meggyőző ereje van Suzanne- nek....

Aaron észhez tér

Bagoly házát meglepően nehezen találtuk meg. Mondjuk útközben a sárga medve úgy hatvanszor közölte velünk, hogy méz, a rózsaszín malac pedig mindenképpen Aaront akart szívni és berágott rám, mivel nem adtam neki (?) hát mindent egybevéve érdekes volt. Ahogy beléptünk az ajtón megláttunk egy félig kopasz madarat, aki amint észrevett minket sikítva kapott magára egy törölközőt (?) . Ezután teával kínált minket, amit mikor azzal voltak elfoglalva, hogy analizálják a méz szó jelentését (!) kiöntöttem az ablakon. Bagoly miután jobb ötlete nem lévén kiütötte Micimackót egy komolyabb adag altatóval mesélni kezdett nekünk a nagymamájáról aki elmondása szerint konföderációs katona volt...

Nem tudom, hol vagy Aaron, de elegem van! Mintha csak a gondolataimban olvasna ismerős zúgás tölti be mellettem a teret. Amikor kinyitom a szemem a kórházi ágyamon fekszem, Ar mellettem ül piszamul mosolyog. Hozzávágom az első kezem ügyébe kerülő párnát:

- Ez miért volt jó neked? - Tovább vigyorog.:

- Esetleg egy szia? - Odahajolok hozzá, megölelem. Azért hiányzott, még akkor is ha nem merném neki bevallani. Lucy lép a szobába:

- Zavarok? - Kérdezi vigyorogva. Nyelvet öltök rá.

- Tényleg mikor szabadulok? - Lucy odadob nekem egy zacskó ruhát:

- Amint felöltöztél! - Kimennek a szobából, én pedig rekordidő alatt kapkodom magamra a ruhákat, vagyis bízom Lucy-ban. Amint kilépek rádöbbenek, hogy ez nagy hiba volt részemről. Aaron szó nélkül bámul, mondani akar valamit aztán mégsem szólal meg. Luc elégedett.

- Látod tudsz te valahogy kinézni ha normálisan öltözködsz. Grimaszolok egyet:

- Mehetünk?

- Még szép. - Elbúcsúzni az orvosoktól, köszöneteket mondani... stb. Az ember hamar belefárad de egyszer csak kiérünk. Kilépünk a kórház ajtaján. Hamarosan a szobánkba  érünk be. Meg kell hagyni, Lucy a lakberendezéshez is ért. A szoba otthonos és kényelmes. Félek feltenni a kérdést:

-  M ivan Dean-nel?

Beszívott Micimackó és egyéb nyalánkságok...

A zúgás abbamarad. Ahogy kinyitom a szemem egy kisfiút látok hintázni. Nem, nem nem és nem! Ez nem lehet igaz! Milyen rendzavarás történ a százholdas pagonyban, hogy ide kellett jönnöm? Ez nem igaz. A kisfiú észrevesz, és bután bámul. Láthatólag összeszedi magát és megszólít:
- Hát te ki vagy? - Szavai csak enyhe fogyatékosságról árulkodnak. Bár azt is el tudom képzelni, hogy beszívott. Egy fa mögül egy sárga nyúl kacsázik elő:
- Te vagy az...az.. aki... azt... anyagot hozza. - Pislogás nélkül meredek a "nyuszira". Na, jó. Komolyan nincs esetleg valami ilyesmi hirdetés valamelyik újságban?:
"Mit tegyünk kedves utazók ha a százholdas pagonyban találjuk magunkat ami mellesleg úgy tűnik egy elvonó? Ingyenes tanfolyam..." - Pff... Ez nem igaz. Most mégis mit csináljak. Egy rózsaszín nem valami jól megrajzolt malac kevereg elő a fák közül. 
- Hejj, Micimackó gondolkozik! Baj van! Halljátok baj van! - Némán nézek a kis rózsaszín izére. Nekem ez sok. Malackának úgy tűnik nem, mert nekem ugrik és rángatni kezdi a lábamat:
- Gyere má', hallod? Baj van! Érted? - Lesokkolva hagyom hogy berángasson az erdőbe ami egy zöld paca, úgy tűnik nem volt szükség fákra. Kijutunk egy tisztásra, melynek közepén egy sárga medve ücsörög egy fatönkön, Kovács János feliratú barlangja előtt. Ez nekem sok. Nagyon sok. Egész gyerekkoromban ezzel etettek? Most komolyan! A maci felnéz rám:
- Méz.- Most ezzel mit kezdjek? Óvatosan bólogatok. Megint megszólal:
- Méz. - Megköszörülöm a torkom:
- Aha, biztos.- Rámnéz:
- Méz. - Soha életemben nem vágytam rá ennyire, hogy kiszedjen innen. Malacka pattog:
- Hallood!? Segítsé' má' elvinni Bagolyhó' majd az kikúrálja. Elég hamar rádöbbenek, hogy nincs más lehetőségem, mint hogy egy dagadt rajzolt medvével a kezemben( aminek mellesleg nem kicsi súlya van és nem egyszerű hurcolni, tekintev hogy nem érhetek hozzá, ugyebár?) keresek egy baglyot, aki általában a nagymamájáról mesél vagy az éltről filozofál... Kétségbeesésemben felnyögök:
- Aaron! - Malacka azonnal kapcsol:
- Azt még nem kóstoltam.. Katit meg Srekket szívtam már, de Aaront még nem. Adjá' má' nekem is..- Ha Aaron már a kórházban van és most röhögve nézi szenvedésemet tuti kinyírom. Jut eszembe pont ő mondta: "- Még jól jövök neked egyszer ha a Micimackóba csöppensz!" Hát igen szükségem lenne rá. Nagyon.

Újabb magyarázatok

Lucy behozta a limonádét, a kezembe nyomta majd kényelmesen elhelyezkedett. Megköszörülte a torkát. Erőltetetten komoly képet vágott, ami annyira nem illett vidám természetéhez, hogy már most nevetnem kellett.
- Köhömm.. Tehát, te nagyon is fontos vagy, és úgy tűnik tényleg nem tudsz róla. Tudod akire egy Vadász vadászik amúgy sem lehet akármilyen. Te pedig egy  Utazó vagy., ami nagyon-nagyon ritka. Ráadásul nem is kicsit erős. Ha nem vigyáznék rád a Varázsvilág állatkertjében mutogatnának... Nugi ne vágj ilyen ijedt fejet csak viccelek! Mielőtt megkérdeznéd én Őrző vagyok. Mivel minden Utazónak csak egy őrzője van legalább annyira ritkaságszámba megyek mint te. Ne kérdezd mondom a képességeimet!:
Tudok olvasni gondolataidban. Csak a tiédben. Ja szerintem is szívás. Te mégis mennyit agyalsz a kémián mini Einstein? Hoppá fizikus volt? Bocsi! Ezenkívül fel tudom gyorsítani és minimálisan lelassítani az időt. Mázlid, hogy ébren voltam. Puha sötétség mi? Dean tényleg szemét állat, azzal nyerte meg a bizalmadat, hogy a magáénak mondta a képességemet. A kis köcsög... Ja bocsi, nem "D"-ről akartam beszélni. Hol is tartottam?- Nem voltam benne biztos, hogy sikerül félbeszakítanom, de azért megpróbáltam.
- Lucy! - Mázlim van mert levegőt vesz...- Elég bizarr dolog ez az egész. De miért vagyunk mi különlegesek? Pontosan milyen hely ez George Bush? Kik járnak ide? Miért olyan ritka az utazó képesség? - Huh. Vigyorogva néz rám.
- Mindent a maga idejében! Most arra a kérdésre vagyok csak hajlandó válaszolni, amit fel sem tettél. Miért csak most barátkoztam össze veled? Eddig nem fenyegetett komolyabb veszély, de tudtuk hogy el fog jönni a Vadász. Miattad túl erős a jó oldal. Ezt nem fogják annyiban  hagyni. Ezért nem szóltam hozzád. Vicces olvasni a gondolataidban. Na, jó érthetetlenül beszélek. A lényeg: Így a Vadász nem ismerte az őrző személyét, ugyanis ha tudja rólam ki vagyok hamar eltesz láb alól. Világos? - Kicsit sok információ zúdult rám mindössze két perc alatt, ezért beleittam a limonádéba és feltettem az első kérdést ami eszembe jutott, bár az tény, hogy egyáltalán nem illett ide. :
- Gondolkodtál már rajta hogy tanárnak mész? - Pislogás nélkül meredt rám.
- Nem, miért?
- Csak mert lenyomtál egy töri leckét "avarázsvilágtörténetébő"l... És hát elég tanáros volt.. - Ha ez lehetséges még szélesebben mosolyog.
- Nyugi, ha kiszabadulsz innen jóval gyorsabban fogsz majd gyógyulni...
- Ne mondd hogy gyógyítani is tudsz!
- Nem valami jól, de te tökéletes alany leszel!- Meglököm a vállát, de vele nevetek. Láthatólag eszébe jut még valami.
- Jaa.. és mától a szobatársam vagy!
- Ezt meg hogyan intézted el? - "Titokzatosan" mosolyog ügyesen! - Kopogás hallatszik. A nővér jön be, tesz vesz aztán közli:
- Miss Lincoln, holnap elmehet és legközelebb jobban fontolja meg, hogy érdemes-e öngyilkosnak lenni egy fiú miatt! - Jó szándékból mondja, de felmegy bennem a pumpa. Lucy csúnyán néz rám, ezért inkább magamban tartom kitörni készülő mondandómat. Luc egészen addig marad, amíg gyakorlatilag szó szerint ki nem rángatják a kórteremből. Hirtelen émelygés vesz rajtam erőt, könnyek folynak végig az arcomon. Csak ezt ne! Most ne! Nincs itt Aaron. Védtelen vagyok. Utazás kezdődik.

Lucy

 Mindent elmeséltem Aaronnak, aki most itt értetlenkedik. Ami rosszabb, az az hogy láthatóan nem hisz nekem. Kezdek begurulni.
- Mi értelme lenne hazudni?! Meséld már el nekem.- Valaki jöjjön be különben valószínűleg nyolc napon túl gyógyuló testi sérüléseket szerez.
- Mondjuk valamiért bepipultál Dean-re és most rá akarod bizonyítani az öngyilkossági kísérleted?- Semmi kétség teljesen meghülyült.
- Te nem vagy normális! Komolyan ilyennek ismersz?- Ez nem lehet.
- Hát bocs, de el tudom rólad képzelni...- Pislogás nélkül meredek rá. Ez nem Ar. :
- Mit csinált veled "D"?
- Semmit az égvilágon!-Lassan de biztosan érzem, hogy dühbe gurulok. A helyzetet Lucy menti meg azzal, hogy beviharzik a szobába.
- Amy, jól vagy? - Aggódik értem. Már csak ez hiányzott.
- Jobban nem is lehetnék...- Látom az arcán, úgy dönt inkább semmibe veszi szarkasztikus megjegyzésemet.
- Aaron, szerintem menned kéne! - A hangja folytott, de dühös. Suzanne barátnője engem véd? Hát ezek szerint vannak furább dolgok az életben a sajtos makaróninál.. ( Most komolyan azt hogyan képesek az emberek megenni?) Ar szó nélkül távozik. Ez fájt. Már úgy két perce csendben ülünk. Irritál a némaság, inkább megszólalok:
- Ki hiszi még azt, hogy magamat akartam kinyiffantani?- Lucy arca megrándul.
- Mindenki.- De jó! Ezek szerint rám szabadítanak egy dilidokit...
- Te is ugye? Csak sajnálsz. Figyelj jól vagyok, azért mert sajnálsz inkább ne ülj itt. - Fölvonja a szemöldökét.:
- Hiszek neked. Különben ki kéne békülnöd Aaronn-nal mert nélküle neked elég öhmm veszélyes... Mondjuk állj pozitívan a dolgokhoz. Végül is még élsz, s mivel egy Vadász üldözött ez nem kis teljesítmény... - Lucy mindenről tud. De kitől? :
- Egyáltalán ki vagy te? - Sóhajt. A George Bush nem teljesen olyan, mint amilyennek hiszed. Valamilyen szinten igazad van a diliházas elméleteddel... A legtöbb diáknak különleges képessége van. És hát, úgy tűnik te nem is tudod milyen fontos vagy..
- Fontos? Ki a fenének?! Nem válaszoltál a kérdésemre... - Úgy tűnik ma minden utamba kerülőt sértegetek...
- Bocsánat! - Elvigyorodik:
- Semmi gond! Nem vagy szomjas? Hozok egy limonádét, aztán mindent elmesélek...

Suzanne-nek van szíve...

Most, itt ezen a kis fehér kórházi ágyról visszatekintve egy rossz álomnak tűnik az egész, de nem az volt. A kezem még mindig fájdalmas görcsbe rándul ha megpróbálom mozgatni. Valahogy azért elmondom mi történt:

 Nem vagyok egy ijedős fajta, de akkor helyből legalább másfél métert ugrottam előre. Pillanatok alatt megfordultam és Dean nézett rám:
- Ilyen ijesztő vagyok?- Kinyújtotta felém a kezét.  Néha ösztönösen csinálok dolgokat.. "D"- vel minden rendben volt. Ránézésre. Hátráltam. A szeme olyan furán villogott, mint a bolondoknak. Tökéletes arcát fura vigyor torzította el. :
-Hova mész Amy? - Reflexből vágódtam el a földön. A konyhakés pengéje végigszántotta a kezemet. Pár pillanatig bambán néztem a meleg folyadékot mely végigfolyt kezemen. Fájt. De a fájdalmat kiszorította a menekülési ösztön. Felrepültem, és olyan gyorsan száguldottam végig a folyosón, amilyen gyorsan csak tudtam. Hallottam a linóleumon csattanó léptek zaját mögöttem. Rádöbbentem, hogy esélyem sincs eljutni a kijáratig. Teljes erőmből nekirepültem a legközelebbi ablaknak, ami csörömpölve betört. A kezem annyira lüktetett, hogy az üveg szúrását nem is éreztem. Addig nem nyugodtam meg, míg lőtávolságon kívülre nem értem. A parkban megláttam a "Menő Lányok Ülését". Be kell vallanom, még soha nem örültem ennyire nekik. Kicsivel arrébb leszálltam  és rohanva indultam feléjük. (Azokat az arcokat nem felejtem el amíg élek..) Amelie elájult, a slepp nagy része elrohant, mint aki zombit lát.( Elképzelhető, hogy úgy néztem ki, mint aki egy horror filmből szabadult..) Suzanne és egy lány maradt ott: Lucy. :
- Amy, mi a fene történt veled?- Suzanne enyhén sokkos állapotban volt. Azért jó tudni, hogy még ha nem is vagyok a szíve csücske halva nem akar látni.:
- D.. De..Dean me..megpr..megpróbált.. meg.. megöln...- itt elvágódtam. Hogy ezután mi történ azt Lucy-tól tudom: Susy elrohant telefonálni a mentőknek, Lucy pedig egy nyomókötéssel gyakorlatilag megmentette az életemet. ( Ezt az orvosok mondták )  Most pedig itt ülök és még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom a történteket.
Kopogtatnak: Aaron lép be:
- Mi történt?

A kémialabor

A védőnő lépett be.:
- Látom elmúlt a gyógyszerek hatása. Nem tudom mi bajod volt, de elég rendesen megizzasztottál minket. Most pedig nyomás a büntető munkára!- Na jó, ezt biztosan nem mondja komolyan. Most ültem fel... Úgy néz rám mint egy darab húsra ezért feltápászkodom.
- Megtudhatnám hova kell mennem?- Csak ne Hisztérikához! Abba valószínűleg beledöglenék...
- A kémialaborba. Még mindig itt vagy?- Milyen kedves a védőnőnk pff.. Szó nélkül kimegyek az ajtón.:
- Köszönni ki fog?- A nénikéd térde kalácsa! Még én vagyok a rossz?
- Viszontlátásra!- Végigmegyek a folyóson. Miután elkanyarodok kitárom az első ablakot. Hálás vagyok Will-nek ( Tudod a kémiatanár...), de ennyivel nem ússza meg. Könnyedén kiröppenek az ablakon. Hűvös kora esti levegő simogatja az arcom. Nem tudom megállni, teszek egy kis kört. Lassan már el is felejtettem milyen jó érzés. Többet kéne repülnöm...

A labor előtti párkányra huppanok, vigyorogva nézem, ahogy Will klórgáz előállításához szükséges anyagokat pakolja egy asztalra. Bekopogok. Nagyjából egy métert ugrik úgy megijed. Aztán iderohan az ablakhoz:
- Amy, mi a fenét csinálsz?- Na legalább megdöbbent egy picit.
- Laborsegéd vagyok! Idesétáltam... Szép a kilátás.- Pislogás nélkül mered rám.:
- Ki akarod nyírni magad?
- Eszem ágában sincs!- Az asztalra  nézek:
- Úgy tűnik te megteszed helyettem...- A fejéhez kap:
- A klórgáz!
- Ühüm..- Úgy döntök befejezem a szivatást, és segítek megfékezni a zöldes füstöt. Amikor már nem vagyunk életveszélyben rávigyorgok.:
- Hogyan érted el hogy ide küldjenek?- Fel sem néz csak felém dob egy szivacsot. Fél kézzel elkapom:
- Nem talált! Na tényleg!? - Sóhajtva néz rám:
- Maradjunk abban, hogy nehezen, okés? - Bólintok:
- Mikor van vége a műszaknak? - A fejét csóválja:
-Takarítsd el a még használható állapotban lévő lombikokat, aztán mehetsz! - Fél óra lombikpucolás után szabadulok. A szobám előtt állok és azzal a nyamvadt kulccsal babrálok ami szokás szerint nem akar belemenni a zárba, amikor két kéz ragadja meg a vállamat...

Magyarázatok

Hirtelen rádöbbenek, hogy ennek a dolognak nem tudom milyen lesz a kimenetele...( a suliban a lógást elég komolyan büntetik...) Ezért most elmagyarázok néhány dolgot ami, esetleg nem volt elbeszéléseim során teljesen érthető.

Az biztosan érdekel, hogy Aaron honnan tudja, hogy bajban vagyok az utazásaim során: Röviden: Ha hozzám ér  amikor utazom, látja amit én. Ez elég bizarr, de erre nem tudok mit mondani.

A szárnyaim. Hátrapillantok, most is vidáman lengedeznek mögöttem. Hopplá tényleg! Egész jó menekülési útvonalat biztosítanak...
De nem erről akartam filózni. Ar-ral van egy elméletünk a szárnyaim megjelenésére (Rengeted volt de a legkevésbé eszementet írom le): - Valószínűleg a sokkhatás miatt jöhettek elő. Jobb ötletünk nincs.. (Vagyis az elég idióta ötlet, hogy megbűvölt egy varázstündér/csillámpóni(?) ...) Igazából abban maradtunk, hogy bármi is történt, számomra elég praktikus-...


Közeledünk az irodához. A Tízcentis Sarkak vészjóslóan kopognak mögöttünk. Megállunk az ajtó előtt. A vaskos tölgyfa jó hangszigetelő lehet ha nem hallatszik be Hisztérika tankszerű járása.. Határozottan bekopog, majd benyit és maga előtt beterel minket. Az igazgatónő kérdőn néz fel munkájából. Érzem, hogy rosszullét kerít hatalmába, ami végül is érthető mivel lassan egy napja nem ettem. A bútorok vad táncba kezdenek, a piros plüssfotelről az jut eszembe, hogy le akartam hányni. De nem érné meg, olyan mesze van! Minden elsötétül. Újra körbevesz az ismerős puha feketeség. A gyengélkedőn térek magamhoz...

Hisztérika

A fa tövében kellemes árnyék van. Aaronnak dőlök, érzem, hogy szép lassan lecsukódik a szemem. Arra ébredek fel Ar megcsókol.
- Nem utaztam.- Motyogom félálomban.
- Tudom, de egyszerűen nem ébredsz föl és Hisztérika ki fog minket nyiffantani!- Megdörzsölöm a szememet és felülök. Na de jó... Nyelvtan óra. Szörnyű.. Az épületből már hallatszik a csengő. Erre végképp felébredek, s egy cifra káromkodás kíséretében, együtt rohanunk órára. A teremajtó előtt fújtatva megállunk. Ms. Earsaw jellegzetes hangja hallatszik ki a teremből :
- Hol van Amelie Linconl, és Aaron McArthur? - Egymásra nézünk. Pff.. Ő szólal meg:
- Gyorsan találj ki valami jó mesét! - Ilyenkor egyáltalán nem fog az agyam. Be akar nyitni, de a kezére csapok. Aztán amennyire csak tudok elsápadok. :
- Mehet suttogom. Órára siettél, most találkoztál velem a takarítószertárba hánytam.- Fölvonja a szemöldökét.
-Miért pont oda?- Sóhajtok. Hogy lehet ilyen értetlen valaki.
- Mert ott biztosan nem töltötte senki a szünetet, tehát nem mondhatják, hogy tényleg nem voltam-e ott..- Bólint, azután bekopog. Hisztérika tűsarkai közelednek. Hát igen. Tényleg rosszul vagyok...
- Öhm.. Mr.McArthur, mi történt?- Aaron előadja a mesét. Eddig minden rendben. A tanárnő végighallgatja, majd fölvonja a szemöldökét. Baj van.
- Ezt higgyem is el maguknak?! Az igazgatói iroda arra van!- Még hogy én vagyok a boszorkány! Szerintem ő röpköd a seprűkön. Azért mentem a menthetőt.. Kidobom a taccsot a lába elé. Fagyosan szólal meg:
- Gratulálok az alakításához Miss Lincoln! - Ar az igazgatói felé támogat. Mrs.Earsaw mögöttünk jön. Jó, ő nem veszi be, de a diri érzékenyebb... Talán ha leokádom a plüssfotelt, már nem fog annyira bízni Hisztérikában...