Aaron most már nagyon is fiúsan szitkozódik. Röhögök rajta. Jólesik visszaadni a piszkálódásokat... Nem rossz indulatból, de akkor is vicces, hogy most nem én függök tőle, hanem ő tőlem.
- Amy a rohadt életbe is! Tegyél már le!- Elvigyorodom. Ezt nem nyeri meg olyan könnyen.:
- Jelszó?
- TE-GYÉL-LE!!!
- Téves. - Úgy tűnik kezdi biztonságban érezni magát mert szorosan átkarol és belemegy a játékba. :
- Csipkerózsika?
- Téves.
- A konyhás néni ősz hajszála, ami egyszer a spagettimben volt?
- Te beteg vagy! Különben: Téves
- Tudod mit? Beszélj amit akarsz, és ha sikerül elhallgattatnom téged, akkor leteszel.- Oké, kihívás elfogadva.:
- A periódusos rendszerben a a főcsoport azt mutatja meg hogy mennyi vegyértékelektronja van az adott at...- szájon csókol. Eltolom magamtól.
- Héj, ez így nem ér!- Háborodom fel. Magabiztosan vigyorog:
- Nekem mindegy Amelie, nyertem.( Nagyon jól tudja, hogy utálom ha ateljes nevem szólítanak...) Tehát tegyél le.- Mérgesen nézek rá, csigalassúsággal ereszkedni kezdek, végül duzzogva megszólalok:
- Különben a jelszó Babapiskótás Paradicsomtorta volt..- Röhög.
- Hány évig is akartál fogva tartani a saját szobám plafonján?- Kinyújtom rá a nyelvem, és egy huppanással földet érek. Hirtelen mély szomorúság kerít magába. Az arcomon könnyek folynak végig. Az Utazás kezdődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése